Mit csinál egy kriminológus?
A kriminológus munkája során tanulmányozza a bűnöző természetét, megvizsgálja annak ismert viselkedési mintáit, és következtetéseket von le belőlük. Legfőbb célja a bűnöző kilétének és hollétének a kiderítése és a bűnmegelőzés, bár személyesen nem vesz részt a bűncselekmények felderítésében illetve az elkövetők elfogásában.
Elemző munkájával a rendőrök és nyomozók munkáját segíti. Azt vizsgálja, hogy vannak-e olyan viselkedési minták, amelyek előre jelezhetik bűncselekmények bekövetkeztét, vagy hogyan működhet az elkövetők elméje, mi motiválhatja őket.
Munkája javarészt elméleti, felméréseket végez, statisztikákat készít, elemzi a bűncselekmények társadalmi következményeit, ezek alapján pedig igény esetén stratégiákat dolgoz ki a bűnözés csökkentésére, szakpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg. A bűnüldöző szervekkel dolgozó kriminológusok alaposan szemügyre veszik az elkövetőket, azonosítják helyzetüket és indítékaikat, valamint a társadalmi hatásokat, a generációs változásokat és más tendenciákat.
Az informatikai bűnözés
Az informatikai bűnözés (cybercrime) a kriminológiai kutatások kedvelt területévé vált az elmúlt három évtizedben. Az informatikai bűnözés területei például a szoftverkalózkodás, zaklatás (cyberbullying), adathalászat (phishing), a jogosulatlan behatolás (hacking) és a kártékony szoftveres (malware) támadások.
Ez nem csupán az elkövethető cselekmények sokszínűsége miatt kiemelt terület, hanem az elkövetővé válásban is fontos tanulságokkal szolgál, és arra kényszeríti a jogot, az IT biztonság ágazatát és a rendészetet is, hogy folyamatosan megújuljon.
Karriertipp
Ha érdekel a nyomozás, de a rendőri pálya nem vonzó számodra, kriminológusként megtalálhatod a számításaidat. A kriminológus egyesíti magában a jogász, a pszichológus és a szociológus tudását: nem csak a bűntényt, hanem a bűn elkövetőjét, illetve a bűnözői életformát is vizsgálja. Ha érdekelnek az emberi viselkedési minták, fontosnak tartod az igazságszolgáltatást, elboldogulsz a statisztikával, éles a megfigyelőkészséged és az elemző, logikai képességed, akkor vedd fontolóra ezt a szakmát!