Nehezebben találhatnak munkát a fiatalok a járványt követő visszaesés miatt
Az Orientify alapítója szerint a koronavírus okozta gazdasági visszaesés miatt azoknak a fiataloknak, akik idén léptek volna a munkaerőpiacra, érdemesebb lehet inkább még egy évet képzéssel tölteniük. Török Réka elemzése a tanulmányi és munkavállalási kilátásokkal kapcsolatban járvány idején és után.
„Figyelembe véve annak valószínűségét, hogy a COVID-19 válságot recesszió követi, a középiskolások és egyetemi hallgatók szükségleteire különösen érdemes odafigyelni a járvány idején és azt követően is” – mondja Török Réka, az Orientify alapítója.
Recesszió miatt tanulás
A karriertanácsadó szerint a tartós gazdasági visszaesés miatt a fiatalok minden bizonnyal nagyobb számban maradnak munka nélkül. Ez arra ösztönözheti őket, hogy folytassák a képzésüket, akár hosszabb ideig is. A fiatalabb álláskeresők esetében magas a korai munkaerőpiaci kirekesztés kockázata, és csapdába kerülhetnek, hogyha csak olyan alacsony képzettséget igénylő munkát találnak, ami nem összeegyeztethető képesítésükkel és érdekeikkel.
A szakember szerint azoknak, akik ebben az évben számítottak munkavállalásra, érdemes arra törekedniük, hogy folytassák az oktatást, ehhez pedig el kell dönteniük, mit tanuljanak. Ez egy jobb forgatókönyv, mint megszakítani a tanulmányokat. Egy év kihagyás után sokkal nehezebb visszatérni a régi kerékvágásba. Ennyi idő alatt más életritmus alakul ki, a tanulási és mindennapi, életviteli szokások átalakulhatnak, a lendület és motiváció lecsökkenhet. Mindezek miatt a kitartás képessége és az egyéni döntések tehát mindennél fontosabbá válnak ezekben a hónapokban, hiszen a megszokott középiskolai vagy egyetemi közösség hiánya izolációt és irányvesztést okozhat.
Mondd ki, hogy mi a terved
„Ezért ebben az időszakban kiemelt jelentősége van a pályatervek kimondásának vagy leírásának, megerősödésének, hogy ne tompuljanak el a célok. Ha valaki elhalasztja az érettségijét, csak akkor tegye, ha megvan a biztos terve a visszatérésre, a tanulmányok folytatására vagy a munkavállalásra” – hangsúlyozza Török Réka.
Ezek a nehéz körülmények nagyobb támogatást igényelnek ahhoz, hogy a szakképesítésüket megszerzők felkészülhessenek a rendelkezésre álló állásokért folytatott versenyre, esetleg az oktatás folytatására. A fiatalabb diákok számára, akiknek fontos döntéseket kell meghozniuk a középiskolai vagy egyetemi évek következő szakaszával kapcsolatban, érdemes figyelembe venniük a munkaerőpiac viharos változását, hogy például a fakultációválasztás, önkéntes munka vagy a szakmai gyakorlat miként válhat javukra a későbbiekben.
A pályatanácsadásban nyújtott útmutatás ilyen helyzetekben motiváló, és segít a fiataloknak a jelenlegi tanulmányaik és az elképzelt jövőjük összekapcsolásában. A karriertervekben bőven lehetnek ugyan vakfoltok, de a célok és törekvések átbeszélése, a pozitív jövőkép felrajzolása, a meglévő erőforrások tudatosítása segíti a döntési bizonytalanság és a szorongás, tehetetlenség érzésének csökkentését a fiatalokban.
Az Orientify-t azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítse a fiatalokat a pályadöntésben. Gyakran még egy felnőttnek is nehéz eldöntenie, hogy mi a neki való karrier, akkor mit gondoljon egy tinédzser? Karriertesztünket kitöltve bárki segítséget kaphat abban, hogy megtalálja a neki való pályát.
Ha szeretnél azonnali és megalapozott választ arra a kérdésre, melyik karrier való neked, regisztrálj itt: karrierprofil.orientify.hu