Három dolog, amit az Y generációtól tanulhatsz - Orientify BLOG

Három dolog, amit az Y generációtól tanulhatsz

Karrieren gondolkodsz? Pályaválasztás előtt állsz? Pontosan tudjuk, hogy milyen nehéz a helyzeted és azt is, hogy rengeteg tanácsot kaptál már. Mi most arra teszünk kísérletet, hogy az Y generációhoz tartozó, dolgozó emberek munkakeresési tippjeiből adjunk némi ízelítőt.

Az Y generációhoz az 1984 és 1994 között születetteket szokás sorolni. A korosztály nagy része dolgozó ember, akik általában már több munkahelyen is megfordultak. Eddigre sokan érzik közülük azt, hogy megtalálták a megfelelő karriert, már nem gondolkoznak váltáson. Tőlük szereztünk most be három olyan fontos tippet, amely szerintünk a gyakorlatban is igen hasznos lehet. Ha már te is munkát keresel, vagy csak előre foglalkoztat, hogy zajlik majd az egész, akkor ezek a segítségedre lesznek.

1. Az önéletrajz

Tisztában vagyunk vele, hogy nagy valószínűséggel még nincs konkrét munkahelyi tapasztalatod, nem volt még bejelentett állásod. Szakmai gyakorlaton azonban már járhattál, és a gimnáziumot is valószínűleg elvégezted, vagy hamarosan túl leszel rajta. Szóval hidd el: van mit írnod! Ha egy céghez szeretnél jelentkezni – akár szakmai gyakorlatra is –, akkor önéletrajz nélkül nem fog menni.

Az Y generációs alkalmazottnak ebben aztán van tapasztalata, hiszen a legtöbben több helyre is küldtek már CV-t. Fektess rá hangsúlyt te is! Figyelj a helyesírásra, a formátumra, arra, hogy normális fotó legyen rólad. A neten ehhez teljesen használható sablonokat találsz. Szorítkozz a lényegi információkra: ha például egy IT-céghez jelentkezel, akkor azt azért ne írd bele, hogy árultál fagyit az egyik nyáron.

2. A motivációs levél

A legtöbb munkáltató motivációs levelet is kér. De mi is az pontosan? Ez egy olyan információhalmaz rólad, amelyben megfogalmazod, hogy miért szeretnél az adott helyen dolgozni, te miért tartod ezt jó ötletnek, és mit kaphat tőled a cég.

Az ilyen fogalmazás a legtöbb munkahelyen elvárás. Ha egy álláshirdetés mégsem tartalmazza, akkor is erősen ajánljuk, hogy legalább a jelentkező e-mailedbe fogalmazz bele pár gondolatot. Miért ez az Y generáció egyik fontos tanácsa? Azért, mert a motivációs levél körülbelül 10 éve gyakorlatilag mindenhol elvárás. Ez a generáció pedig ekkor kezdett munkát keresni, így némi rutinra biztosan szert tett.

3. Telefonálj!

Furcsának tűnhet a harmadik tanácsunk, de ha állást vagy éppen gyakornoki helyet keresel, kénytelen leszel rászokni arra, hogy a telefont telefonálásra is használd. A leendő munkaadó ugyanis sok esetben még annak a generációnak a tagja, akik gyorsabbnak és hatékonyabbnak ítélik, ha valakit felhívnak, minthogy valamelyik csatornán üzenetet írjanak. Lehet, hogy szokatlan a tipp, de azt javasoljuk, hogy ha hamarosan álláskereső leszel, akkor gyakorold a telefonálását, hogy aztán ne tűnjön idegennek, amikor élesben is használnod kell.  Úgy vettük ugyanis észre, hogy Z generációba tartozók közül sokan egyáltalán nem szoktak hívást kezdeményezni, mindent chaten (Facebook, Viber stb.) beszélnek meg.

Az Orientify-t azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítse a fiatalokat a pályadöntésben. Gyakran még egy felnőttnek is nehéz eldöntenie, hogy mi a neki való karrier, akkor mit gondoljon egy tinédzser? Karriertesztünket kitöltve bárki segítséget kaphat abban, hogy megtalálja a neki való pályát.

Ha szeretnél azonnali és megalapozott választ arra a kérdésre, melyik karrier való neked, regisztrálj itt: myorientify.hu